Balatoni gasztrotúra III.

Második nap délután, (egy-egy link azoknak, akik esetleg lemaradtak az első vagy a második beszámolóról.) szóval a Vászolyi megálló után a Tagyon Birtok volt a cél.  A mindössze 17 km-es út természetesen nem 20 percig tartott 🙂 Dörgicsén megálltam egy szörpre, majd az út mellett egy óriási tábla csábított kitérőre, így kerültem egy kis levendulaültetvényre. Lehetett volna levendulát szedni, de a következő két napban nem tudtam volna úgy tárolni, ahogy azt kell (a levendula szára nagyon sok olajat tartalmaz, így a leszedett virágot lefelé lógatva szárítva több illóolaj kerül a szárított virágokba), így egy rövid beszélgetés és balatoni panorámában való gyönyörködés után visszatértem az eredeti útra. A Tagyon Birtok megtalálása nem volt bonyolult, de az úttól távol helyezkednek el és ha nem lett volna sűrűn kitáblázva, ezáltal megerősítve hogy jó úton haladok, lehet hogy elbizonytalanodtam volna a szűk hegyi dűlőúton. Az utolsó már-már erdei szakasz után viszont egy igazán látványos panorámával rendelkező vidéki ház fogadott. A kertben kemence és kerti konyha, asztalok, lugas és hát a megunhatatlan Balatoni kilátás. Itt egy palacsinta és háziszörp párosra esett a választásom, mert még két állomás hátra volt és nyilván nem szerettem volna, ha ott nem tudok enni. A tulajdonosok kedvesek, a hely pedig hosszabb […]