ápr 23

Anna

Lehet hogy csak én vagyok ilyen, és „megtalálnak” ezek a történetek de mindig gyermeki kíváncsisággal és kamaszos romantikával olvasom azokat a cikkeket, amik arról szólnak, hogy valaki lépett egy nagyot a korábban járt ösvényről és elkezdte megvalósítani az álmát. Lehet ő egy utazóblogger, egy szélmalom örökös, egy panziótulajdonos, egy állattenyésztésre vagy netán valami gasztronómiai vállalkozásra váltó egyébként hétköznapi ember története, mindet Csodálom. Mondhatjuk persze, hogy jó-jó de ők, ott-akkor-onnan-úgy stb, de valljuk be, kifogásgyártásra nem sajnáljuk az időt akkor sem, ha sportolni kell, akkor sem, ha valamibe bele kellene vágni. Nos meg is érkeztünk, mert itt és most is van, aki lép és megvalósítja az álmát. Annával évfolyamtársak voltunk, elvégeztük az iskolát, elkezdtünk dolgozni, majd pár éve láttam, hogy Anna aktívan jógázik, sőt elkezdett jógát oktatni. Én is jártam hozzá (a futás mellett most sem ártana). Szóval Anna jógaoktató lett és megkeresett, mert szeretett volna néhány képet, amit most stúdiós verzióra hangoltunk, de bízom benne, hogy egyszer egy kültéri fotózást is össze tudunk hozni. Remélem, hamarosan Annáról is olvashatunk egy inspiráló cikket 🙂 Nektek mi az álmotok? És hogy álltok vele? Amíg leírjátok, nézzétek meg a képeket.