Első kovászos kenyerem – több szó mint kép

A múlt héten kenyérsütés, pontosabban dagasztás közben (nem, nincs még gépem, úgyhogy kézzel dagasztottam, meg szakajtóim, meg vetővásznam, de valahol el kell kezdeni) arra jutottam, hogy a fotózás és a kenyérsütés között számomra az egyik párhuzam, hogy tök jól kikapcsol és tele van alkotással. De hogy is kerülünk ide, mit keresek én egy kis liszt-víz-kovász-só négyes mellett? A gasztronómia globálisan érdekel, vannak olyan részei, amik eddig az átlagnál is jobban beszippantottak. Így volt a miénk Szeged első újhullámos kávézója a Flat white is, ami eddig a legkomolyabb gasztrós érintettségem volt, de ez egy másik történet… ami óta csak hobbi szinten létezik az életemben a gasztronómia. Így sodródtam valahogy a sok cikk között egyre többször a kenyér és a pékségek “újhullámos” világához egyre közelebb (kézműves pékségek, csak nem szeretem ezt a kifejezést, mert az utóbbi években minden kézműves lett. A söröknél pont ezért már a “kraft” az új szóhasználat.) és töltött el romantikus kíváncsisággal ezek világa. Szóval talán valahogy két éve sütöttem először kenyeret, amit hosszú szünet követett és idén egyre többször fogtam bele mindenféle kelt tészta készítésébe. Ez egy családbarát hobbi. Már ha ehető verziót sikerül kreálni 🙂 – eddig sikerült. Szóval többször a gyerekekkel formáztuk a kiflit, csigát, buktát, […]

A2 ételfotózás 2 – avagy a buggyantott tojás story

Meglehetősen sok gasztronómiai témájú cikket olvasok. A főzés mint időtöltés vagy hobbi közel áll hozzám, de csak kevés időt szentelek neki. Vannak kedvenc ételeim és kategóriáim, pl. nagyon szeretek kenyeret sütni, meg marhát is persze 🙂 Szeretem a lassú, ráérős hétvégi reggeliket, sokféle étel kóstolgatásával. Van pár étel, amiket szeretnék valamikor reggelire elkészíteni, ilyen a buggyantott tojás is, de nekem valahogy eddig ez egy kicsit misztikum volt. Ezért is volt különösen izgalmas, amikor Ádámmal leültünk egyeztetni a fotózás ételtematikáját és szóba került a Serrano sonka, buggyantott tojás, grillezett camembert sajt trió. A fotózás ez úttal nem ért véget az ételekkel, de erre még visszatérünk… Kattanjatok a képekre és ha kedvet kaptatok valamelyikhez, akkor ugorjatok be az A2-be. Amennyiben megpróbálkoznátok a buggyantott tojással, akkor megszereztem Nektek Ádám receptjét is. Szavazzatok a versenyben és készítsétek el Ti is (1 like = 1 szavazat)! Jó étvágyat!     További képek a Facebookon és az Instagramon.  

Egy „Antique” cortado

Szeretem a cortadot. Megvan benne a picit ráérősebb, beszélgetős kávézás varázsa, ugyanakkor az alapját képző kávé karaktere is jól felfedezhető benne. Az év első tavaszias reggele volt, napsütéssel, madárcsicsergéssel és nyitva hagyott kávézóajtóval. Lágy reggeli fények és egy világos pörkölésű kávéból készült cortado… Helyszín: Antique Cafe & Tea

food and atmosphere – ételfotózás az A2-ben

Aki ismer, tudja, hogy kellően „gasztrofun” vagyok. Ha valahova rendszeresen járunk, szeretem megismerni azokat, akik készítik és szervírozzák az ételeket. Ádámmal még Vásárhely talán legjobb étterméből ismerjük egymást, majd Szegeden pont az egyik kedvenc éttermünkben folytatta a munkáját. Mikor az A2-ben a nyitás után, mint tulajdonossal beszélgettünk merült fel bennem, hogy tök jó lenne egy közös munka. Ő az ételeket készíti, én fényképezek. Így az ötleteléstől gyorsan a megvalósítás fázisába léptünk és egy vasárnap délutánt az A2-ben töltöttem. Azon túl, hogy dolgoztunk, nagyon jót beszélgettünk, kávéztunk a csapattal, sőt abban a szerencsében volt részem, hogy az A2 burgert is elsők között kóstolhattam. Fotósként pedig mindig az a legjobb, amikor látod, hogy örülnek és elégedetten használják a képeidet. Pár nappal a fotózás után, már a szórólapjaikon és az étlapon is az én képeimmel találkozhattak a vendégek. Alig várom a folytatást! További képeim a Facebookon és az Instagramon.